- English summary below -
Sikerül egész korán felkelnünk, és reggelizés, pakolás után fél nyolckor már úton is vagyunk. A mai tervünk, hogy megtesszük a völgyből még hátralévő jó harminc kilométert, aztán egy másik úton eljutunk Fushe-Arrëz városáig.
Jó tempóban haladunk délelőtt, veszünk áfonyát két kislánytól az út mellett, aztán megérkezünk egy egész elegáns étteremhez. A cseh pár is itt iszogat, csatlakozunk hozzájuk. A hely igazi érdekessége számunkra a két barátságos medvebocs, akiket egy nagyméretű ketrecben tartanak. Áron odavan értük, meg is lehet őket simogatni, nagyon játékosak. Épp indulnánk tovább, amikor észreveszem, hogy az első kerekem defektes. Legalább negyven percig vesztegelünk, mert kétszer is rosszul ragad meg a folt, de végül aztán sikerül, és haladhatunk tovább. Közben viszont azt a nyugtalanító hírt kapom, hogy gond van a fordításommal, és lassan küldeni kellene a megrendelőnek. Persze az út sem lett könnyebb, épp olyan sok az emelkedő, mint eddig. Délután egy körül megállok, hogy küldjek egy sms-t, és ahogy indulnék tovább, egy szisszenést hallok, és a gumi ismét lapos. A korábbi lyuk a ludas, de most már egyforintos nagyságú… el is dobhatom ezt a belsőt. A pótbelsőről tíz perc után kiderül, hogy szintén defektes, kezdhetem azt javítani. Anitáék közben ki tudja, hol járnak, mert előrementek. Ma valahogy nincs szerencsém a gumiragasztással, mert harmadszorra sem sikerül, és elfogy a foltom is. Írok Anitának, hogy jöjjenek vissza, és gondolkodom, mit tehetnénk. Az utolsó foltot azért még egyszer ráragasztom, és ráteszek egy nagy követ. Amikor ismét együtt vagyunk, arra jutunk, hogy vagy kérnünk kell valakitől gumiragasztót, vagy le kell vitetnünk magunkat a városig. Forgalom viszont szinte nincs is, ezért a közeli forrásnál előbb megfürdünk, aztán pedig megesszük a konzervjeinket és a maradék kenyerünket. Ekkor jön arra egy minibusz, a sofőrnek próbálom elmagyarázni, hogy belsőre vagy ragasztóra lenne szükségem. Azt mondja, elviszi a lyukas gumit, fordul egyet, és visszahozza megragasztva. Kiveszem hát a belsőt a kő alól, de a folt most mintha megragadt volna, ezért a sofőrrel közösen visszaszereljük, és felfújjuk a kereket. Nem ereszt! Kézrázás, integetés, és indulhatunk tovább.
A völgyben még előttünk álló tizenöt kilométert egyre kevesebb lelkesedéssel tesszük meg – még szerencse, hogy időről-időre friss vizű forrásra akadunk. Aztán öt körül végre elérjük az elágazást, és onnan tizenkét kilométeres lejtő következik, egészen a kisvárosig. Fushe-Arrëzben a főtéren bevásárolunk estére, mert hotel errefelé nemigen akad. Amíg én a boltban vagyok, Anitát és Áront körbeveszi húsz helyi bicajos gyerek, akik vidáman ordítanak, össze-vissza száguldoznak, bicajt akarnak cserélni velünk… Üzletet is sikerül kötnünk: egyiküktől veszek egy aránylag új belsőt 500 lekért. Később a város legszéléig követnek minket, és nagyon kell vigyáznunk, hogy ne ütközzünk velük össze.
A város után pár kilométerrel találunk egy táborozásra alkalmas helyet, egyetlen hátránya, hogy egy meredek ösvényen kell leereszkedni hozzá a folyóhoz. A parton széles, füves részen lehet felverni a sátrat, és a közelben nem látni embereket, házakat, így talán nyugodtan lehetünk holnap reggelig. Lassan levonszoljuk a bicajokat a partra, aztán felverjük a sátrat is. Teljesen azért nem lehetünk egyedül, hamarosan kolompolást hallunk, majd megjelenik a két kecskepásztor – anya és lánya, akik a közelben lakhatnak. Köszönnek nekünk, és sokáig kíváncsian néznek minket, mielőtt hazavinnék az állatokat.
Mi berendezkedünk a sátorban, és még sötétedés előtt lemegyünk a folyópartra, hogy megfürödjünk a hosszú nap után. A víz itt már sokkal kevésbé hideg, mint fent a hegyekben volt, de ahhoz éppen eléggé, hogy felfrissítsen. Biztos nem teljesen tiszta, de mi úgy érezzük, minden koszt sikerült lemosnunk magunkról, jöhet tehát a vacsora.
A városban megint virslit vettünk és hagymát, ezért elkezdünk fát gyűjteni. Az újabb meglepetés akkor következik, amikor nyársat szeretnék faragni, ugyanis sehol nem találom a bicskát. Némi gondolkodás után összeáll a kép: legutóbb, amikor a defekt megjavítása után megebédeltünk az út szélén, a kanalakkal együtt a szemetes zsákba kerülhetett, amit persze nem hagytunk ott, hanem magunkkal vittük Fushe Arrëzbe, ott dobtam ki a zöldségesnél. Ez már kicsit sok egy napra, de nincs mit tenni, foggal-körömmel összehozok egy kezdetleges nyársat, aztán elkészül a tűz is, a zöldséget pedig harapjuk hozzá. A vacsora így is nagyon jól esik, Áron alig tud betelni a sült hagymával, és a végén szőlő a desszert. A ráadás a csillagos ég, elképzelhetetlenül sok csillaggal, hiszen a közelben alig van mesterséges fényforrás.
After breakfast we get ready and we are soon on the road again. We buy blueberries from two little girls near a village and then stop at a nice new restaurant for a drink. The real sight of the place is that there are two bear cubs held in a large cage. They are very cute and friendly; Aron and Anita can hardly stop playing with them.
This is where I get the first flat tyre of the day and it takes a long time to repair because the first two times it just won’t stuck. Then I get bad news about my translation that needs to be forwarded to my customer today and when I am about to send a message on my phone, my other tyre goes flat with a loud hiss. This time I am alone as the others have left me behind but have difficulties again. I just cannot make the patch stick to the tyre and in the end I run out of patches altogether. I give it a last try, using the last one once again, and I call Anita and Aron back. We decide to have a bath at the nearby spring, have our lunch by the road and then try to get help from a driver. A bus driver stops in the end and promises to take my tyre back mended but first we check the patch and I can hardly believe my eyes: it finally worked! He helps me put the tyre and the wheel back and then we say goodbye.
The rest of the day we cycle the final twenty kilometres along the valley. It is a gruelling ride but finally we reach the road to Fushe-Arrëz and the last twelve-kilometre section is downhill. Pure joy! In the town we buy food for dinner and try to handle the twenty kids who gather to talk to us. I buy a new tyre from one of them and then we leave because we need to find a quiet place to camp.
We find a nice grassy field by the river and decide to stay there for the night. Later we have some visitors: a mother and her daughter, returning home with their goats and two cows. We have a bath in the river and eat grilled sausages with vegetables.
