- English version below -
Előző este úgy tűnt, hogy Anitáék sokkal egyszerűbb megoldást találtak a problémára, és ezért én nem állítottam be az órát 5-re, csak 8-kor keltem fel. Aztán fél óra múlva kopogtatnak, hogy itt van Mikele a faluból, a srác, aki este segített nekem. Kimegyek hozzá, és elmagyarázom, miért nem voltam lent reggel a faluban. Azt mondja, hogy el kell mennünk a pénzért egy bárba, ahol ott lesz a Mitsubisihis srác. Levisznek, és valóban odajön hozzánk nagy vigyorral, majd azt próbálja magyarázni, hogy csak félreértés volt, és ő sem értette, miért adok olyan sok pénzt, de úgy gondolta, biztos tudom, mit csinálok. Aztán sajnálkozik, hogy az egész már nincs is meg, mert benzint kellett vennie, csak 20 ezret tud visszaadni. Ez nyilvánvalóan nem igaz, de a zsebeit nem kutathatom át. Erre meghív még egy sörre, és megígéri azt is, hogy másnap reggel elvisz minket Shkodráig, ha akarjuk. Bár még maradtunk volna ezen a szép helyen egy napot, elfogadom az ajánlatát, mert innen úgyis csak kocsival tudnánk továbbjutni, így legalább a pénz egy része nem veszett kárba.
Visszamegyek gyalog a házhoz, ahol Anitáék már reggeliznek. Csatlakozom hozzájuk, utána kimosunk pár ruhát, és összeszedtük magunkat, mert azért egy kicsit körül is akartunk nézni a faluban. A közelben van két vízesés, a nagyobbik kicsit messzebb, ezeket én szerettem volna megnézni. A kisebbel kezdjük – ez talán 15 méter magas lehet, alatta kis medencével. Sehol senki, tehát leöltöztünk, és egy órán át élveztük a jéghideg vizet. Én még a vízesés tetejére is felmászom, aztán lefelé majdnem le is zúdulok a kövekkel együtt…
Amikor megszáradunk, lemegyünk a faluba, iszunk egy kólát Mikeléék bárjában, aztán egy másik helyen bőségesen megebédelünk (igazság szerint túlrendeljük magunkat, mint általában). Anitának az evés után már nincs igazán kedve túrázni, ezért szétválunk – csak én indulok el vízesést nézni. Szeretnék a faluban is körülnézni kicsit. Theth a mai napig eléggé el van zárva a külvilágtól. Télen a 3 méteres hó miatt, az év további részében a borzalmas út az oka. Albánia északi részén még helyenként ma is él a vérbosszú hagyománya, ami azt jelenti, hogy egy sérelem miatt családok nemzedékeken át ölik egymást. Ilyenkor az egyetlen menedék a kulla, egy kőből épített torony, amelyben a vérbosszútól tartó rokonok élik életüket hosszú évekig. Bár Thethben ez a szokás már régen kiveszett, itt látható az egyik utolsó kulla. Hosszas bolyongás után vízesést nem találok, de a kőtornyot megnézem, és több pontról is megcsodálhatom a falut. Mivel épp bukik le a nap a hegyek mögé, a fényviszonyok is nagyon jók a fotózáshoz. Aztán gyalogolok vissza a házhoz, és lassan itt a vacsora ideje. A kínálat egyébként elég egyforma errefelé: általában házi sajtot, kenyeret, salátát, húst és sült krumplit lehet enni. A reggeli pedig házi kenyér, sajt, vaj és frissen fejt tej. Ja, és a teához is házi méz jár.
Shortly after I wake up, Mikele is there to pick me up. We go to a bar in the village, where we meet the man from yesterday. He reluctantly admits that he took ten times more money from us but says he doesn’t have all of it. He gives back 20 thousand but promises to take us to Shkoder at 5 next morning.
We spend the rest of the day trying to see as much as possible of Theth. This village can boast with breathtaking surroundings. It feels like being somewhere in the Alps – no wonder these mountains are called the Albanian Alps. First we check out the small waterfall that we can have all for ourselves. We have a bath in the small pond though the water is freezing at first. We walk to the village church and then I alone take a short stroll around the village, taking advantage of the great light conditions of the evening. The dinner is really delicious: we get bean soup, boiled meat, salad and home-made yoghurt.
Kijutunk Thethből - július 2. hétfő
Reggel a megbeszélteknek megfelelően felkelünk fél 5-kor, és összepakolom, amit este még nem raktam a táskákba. Anita nem hajlandó lejönni a kapuhoz, nem bízik a srácban. Én viszont nem akarom véletlenül sem elszalasztani, ezért 5-kor kint vagyok az út mellett. Fél hatkor belátom, hogy ismét átvert minket, visszamegyek hát aludni még egyet. Végül hét körül kelünk fel, aztán megreggelizünk. A háziak nagyon sajnálják a történteket, a reggeli is ingyen van ma. Nekik sincs ötletük, hogy mit tehetnénk, mert csak délután járnak buszok Koplik felé. Áron egészen összebarátkozik egy kislánnyal, és a kezdeti nehézségek után nagy nevetésekkel játszanak együtt. Én lemegyek a faluba, hogy megkérdezzem Mikelét, hogyan juthatnánk vissza legalább Bogë-ig, ahol véget ért az aszfaltozott út. Csodálkozik, amikor meglát, az pedig teljesen megdöbbenti, hogy a Mitsubishis hazudott nekünk. Szerinte délig nemigen lesz busz, de megígéri, hogy ha arra alkalmas autó indul visszafelé, foglal nekünk három helyet, és megkéri őket, hogy vegyenek fel minket a szállásunknál.
Ezután nem sok értelmét látom, hogy a bárban ücsörögjek, visszaindulok inkább. Ekkor derül ki, hogy lefelé sikerült összeszednem egy defektet, így tolhatom fel a biciklit. Egy órát eltöltök a gumijavítással, és a másik két biciklit is kicsit helyrepofozom, utána várunk tovább. Óránként talán kétszer jön egy autó, ilyenkor kimegyek az úthoz, de persze egyik sem üres. Végül úgy döntünk dél körül, hogy mind a hárman lesétálunk a faluba, legalább addig nem unatkozunk. Útközben egy terepjárót megállítunk, egy tiranai család jön Thethbe vakációzni. Ők érthető módon nem szeretnék még egyszer megtenni ezt az utat a kedvünkért, de nagyon segítőkészek, és levisznek a faluba. Megtudjuk, hogy 2-kor indul egy busz, addig várunk a bárban és a folyóparton, Anitáék pedig meg is ebédelnek.
A busz kis késéssel elindul, a sofőr szerencsére óvatosan vezet, ami ezen az úton lényeges szempont. Útközben felpakoljuk a bicikliket és a csomagokat, és a vendéglátó család részletesen megtárgyalja az esetünket a sofőrrel és az albán utasokkal is – mindenki fel van háborodva. Egy óra alatt érünk a hágó tetejére, ahol egy fotózás is belefér, aztán újabb egy óra lefelé az út Bogë-ig. Egy kólára megállunk a korábban már megismert étteremnél, aztán továbbindulunk, és fél hétkor megérkezünk Koplikba a hotel elé. A gondnok széles vigyorral fogad minket, megkapjuk ugyanazt a szobát – azóta sem takarították ki, hogy három napja itt aludtunk, és a vécé sem működik, de az ára továbbra is nagyon vonzó. Kisebb javításokat még végzek a bicajokon, aztán besétálunk a városba, és megvacsorázunk. A hotelben betermelünk egy görögdinnyét, aztán alvás.
As agreed, we wake up at 4.30 in the morning and I go down to the gate to wait for the car. Anita doesn’t really believe the man will be coming and stays in bed. She is right: I go back to our room after waiting half an hour in vain. In the end we get up around seven and have breakfast – we get it free of charge as our hosts are very sympathetic. Then Aron plays with a local girl, Anita lies in the shade and I cycle down to the village to ask for some information. Mikele says buses won’t leave before noon and that he will reserve 3 seats for us so I return and after repairing the bikes I join Anita doing nothing. Finally, we have enough of this and walk to the village together. We find out that the first bus will leave around 2 p.m. so we wait by the river. The trip takes one hour to the pass and another one to Bogë, where we stop for a drink, and then arrive in Koplik at 6.30. We stay at the same hotel and have dinner at the same restaurant as a few days before.
